A stresszről - kognitív, érzelmi szempontból

2018.11.11

Mint látható az előző írásomból, Selye stressz elmélete a stressz fiziológiai következményeit nagyon egyértelműen és összefoglalóan leírja. Azonban a stressz érzelmi, és információfeldolgozási aspektusai is jól megfigyelhetőek és leírhatóak. A következőkben az érzelemszabályozásról lesz jó.

Az érzelmek olyan választ jelentenek az ismételten jelentkező környezeti kihívásokra, melyek "evolúciósan kipróbáltak", azaz alkalmazkodási értékük magas, ez mind a negatív, mind a pozitív érzelmekre igaz. 

Kiváltképp látszik ez negatív események által kiváltott érzelmek - például a szorongás, a harag, a szomorúság - esetében. Ezek az érzelmek nagyon motiválóak, arra késztetik a személyt, hogy olyan tevékenységet végezzen, amivel a negatív érzései csökkenjenek, így segítik az alkalmazkodást a nehéz élethelyzetekben. Ha azonban túl erőteljesek, vagy túl hosszan fennmaradnak, rontják a sikeres megküzdés esélyét és pszichés zavarok kialakulásához vezethetnek. A mentális egészség megőrzéséhez kiemelten fontos az érzelmek sikeres szabályozása. Maga az érzelemszabályozás olyan tudatos és nem tudatos folyamatokat összességét jelenti, amikkel a személy az érzelmi válaszait módosítja.

A pszichológia történetében az érzelemszabályozásról való gondolkodás, annak vizsgálata nagy múltra tekint vissza. Bizonyos szempontból a pszichoanalitikus Sigmund Freud, és lánya Anna Freud által megfogalmazott elhárító mechanizmusok, a Lazarus által kutatott coping mechanizmusok is ide tartoznak. Számos kognitív érzelemszabályzó elmélet született azóta, ezek közül most a Gross-féle érzelemszabályozási folyamat-elméletet fogom egy példán keresztül bemutatni.

Az elmélet két részre bontja az érzelmek szabályozásának folyamatát, az előzményközpontú és az eredményközpontú szabályzásra.
Az előzményközpontú szabályzásnak négy lépcsője van: ingerszelekció, szituáció módosítása, figyelmi fókusz megváltoztatása és a kognitív változás, mind a négy szakasz célja a szituáció befolyásolása az előrevételezett érzelem megelőzése céljából. Az elmélet szerint az előzményközpontú szabályzás alatt alakul ki az észlelt helyzetből az elővételezett érzelem, amit az eredményközpontú szabályzás keretében lehet módosítani intenzitásában, jellegében vagy erejében. A válasz módosításnak az eredménye ki tud hatni a jövőben történő hasonló helyzetekre is.

Az elmélet szerint alapvetően kétfajta szabályozó stratégia létezik: a kognitív újraértékelés (átkeretezés) és az expresszív elnyomás.
A kognitív átkeretezés az érzelmi válaszokat változtatja meg azáltal, hogy átformálja az adott helyzet jelentését. Ezáltal hatékonyan szabályozza az érzelmek kifejezését és a viselkedést.

Az érzelemszabályozás másik fő stratégiája az elnyomás. Ennek a folyamatnak a során gátlás alá kerül az érzelem kifejezése. Ez csekély vagy semmilyen változást nem eredményez az érzelmi válaszban, viszont az érzelem során keletkezett vegetatív változásokat nem állítja meg.

Más kutatások további érzelemszabályozási stratégiákat hoztak előtérbe, ezek az elfogadás, az elkerülés, a problémamegoldás és a rumináció. A szakirodalmi áttekintések szerint adaptív, a stressz helyzet hatékony és egészséges kezelését elősegítő stratégiák az átkeretezés, az elfogadás és a problémamegoldás. A problémamegoldás készségébe az adott szituáció vagy a következmények megváltoztatására irányuló törekvésre vonatkozik. A problémamegoldás során a probléma meghatározása, majd a megoldási alternatívák mérlegelése, illetve az optimálisnak tűnő megoldás melletti döntés, majd ezt követően annak a végrehajtás is megtörténik.

Ebből következik, hogy maladaptív, azaz a stresszre adott káros stratégiák a következők: elnyomás, elkerülés és rumináció. A rumináció azt jelenti, hogy (szemben az elfojtással és az elkerüléssel) az egyén állandóan ismételgeti az adott stressz élménnyel kapcsolatos érzelmeket, gondolatokat, okokat és következményeket. Alapja az, hogy az emberek meg akarják érteni a számukra nehéz helyzeteket, fontos kiemelni, hogy a problémamegoldással ellentétben itt a negatív élményeken van a fókusz, és a megoldás keresése helyett a döntésképtelenséget és a tehetetlenséget erősíti ez a stratégia.

A rumináció azonban kivételes esetben tud adaptív stratégiává is válni. Újabb kutatási eredmények szerint nem csak poszt-traumatikus stressz szindróma létezik, hanem poszt-traumatikus növekedés is. Ebben az esetben a kezdeti automatikus ruminációt, majd valamilyen adaptív stratégiát követően megjelenik a szándékos repetitív, ismétlődő rumináció, és így kognitív feldolgozás is, ami alapján a személy képes elengedni korábbi álláspontját életének meghatározó részével kapcsolatban - ez viszont általában kritikus élethelyzetek után történik meg. A poszt-traumatikus növekedés olyan pozitív változás megtapasztalása, amely nagyfokú kihívást jelentő életválsággal való küzdelem eredményeként alakul ki.

Összességében látható, hogy léteznek olyan stresszélmények, amik testi, lelki egészségkárosodáshoz vezetnek - ezek a distressz élmények. A pszichológia általában ezekről az élményekről beszél. De tudni kell, hogy nem csak káros stressz van, hanem hasznos is.
Az eustressz nem káros, sőt a fejlődést elősegíteni képes, a siker érzésével együtt járó aktivációra serkentő hatású folyamat.